Tüzivíz, oltóvíz forrás szerelése, karbantartása búvártechnika alkalmazásával
(Installation and maintenance of Fire water and fire-fighting water, applying diving technology)

 

Az (általában sok száz m3–es) tűzivíz tartályok karbantartása, vagy esetleg a tartályon belül, víz alatt elhelyezett szerelvények, szivattyúk szerelése, javítása általában a tartály leürítésével kezdődik, és a munkálatok elvégzése után újra fel kell tölteni a tartályt. A több száz köbméter víz pótlása is eltart 1-2 napig, de a szerelés egésze egy hetet is igénybe vesz, amely idő alatt a védett létesítmény oltóvíz, tehát tűzvédelem nélkül marad, ami megengedhetetlen. (Hacsak igen költséges mobil, vagy alternatív vízforrást nem alkalmazunk.) Ha már a költségeknél tartunk, ne feledkezzünk meg a jövő legféltettebb kincsének az elherdálásáról, mármint a tiszta víz kieresztéséről. És ez a víz környezetszennyező anyagként kanalizálódik el, amit pedig egy környezettudatos gazdálkodó nem tesz.

Teljesen kézenfekvő az a gondolat, hogy víz alatt, búvártechnikával oldjuk meg a feladatot.
A tűzivíz tartályokat 1-2-5 évenként le kell iszapolni, (vagy még sűrűbben, például a hűtővízzel feltöltött tartályok) vagyis a leülepedett szennyeződéseket el kell távolítani, erre a célra kiválóan alkalmas a Tűzőr Kft által alkalmazott, önálló fejlesztésű víz alatti porszívó. Ez a technika a fentebb leírt egyéb hátrányok nélkül, nagyságrenddel olcsóbban oldja meg a tartályok tisztítását.

Hogy a minőségbiztosítási rendszeren se essen csorba, tisztítás előtt és után fényképsorozat örökíti meg az „ilyen volt,” „ilyen lett” tisztasági látképet. Az élet- és egészség-védelmi célt is szolgál az on-line digikamerás művelet-megfigyelési rendszer, amely egyébként technológiai ellenőrzésre, és technikánk továbbfejlesztésére is hasznosul.

Ez a technika széles körben elterjedt, és minden felhasználónak ajánljuk.

Ha ennyire egyszerű, biztonságos és olcsó a búvártechnika a tartálytisztításnál, miért nem alkalmazzák egyéb feladatoknál, szerelvények, szivattyúk, egyéb alkatrészek cseréjénél, beépítésénél, javításnál???   

De még mennyire, hogy használjuk !!!

A megoldott feladatok sokfélék, egyediek, mindegyik önálló optimális megoldással rendelkezik. Hogy a kedves olvasó érdeklődését felkeltsük példaként, két jellegzetes búvártechnika alkalmazást mutatunk be, remélve, hogy bármely vízforrás problémánál számításba veszik a továbbiakban a Tűzőr Kft búvártechnikai megoldásait.

1. példa
A világviszonylatban is jegyzett, termelési kapacitását tekintve Európában az elsők között elismert poliolefin gyár új oltóvíz szivattyú rendszerét 940 m3/óra, 12 bar nyomás munkaponttal úgy kellet létrehozni, hogy a tűzivízként szolgáló hűtővíz rendszert egy másodpercre sem volt szabad megzavarni működésében, nemhogy a medencék leürítését, de még a vízszint csökkentését, vagy a cirkuláció folyamatosságát sem volt szabad megzavarni.

Hozzátartozik a bonyodalmakhoz, hogy a hűtővíz medence „0” zónás „A” „Fokozottan tűz- és robbanásveszélyes” térben volt elhelyezve, ahol a speciális helyi szabályozás szerint elektromos berendezés egyáltalán nem volt alkalmazható, és mechanikailag „szikrabiztos” elemeket lehetett beépíteni. A helyszínen a szükség-áramforrású energiaellátást is meg kellett valósítani.

A Tűzőr Kft a következőképpen oldotta meg a feladatot:

A robbanásveszélyeztetett területen kívül (cca. 60 m-re) helyeztük el az általunk kiválasztott és betervezett 750 kVA szinkron generátort és a szivattyúk vezérlését. A kábeleket föld alatt vezettük a medencéhez.

Víz alatti merülőmotoros szivattyúkat alkalmaztunk, a beépített oltóberendezéshez Európában engedélyezett legnagyobbat (UPA 328 am UMA). Ebből 2 db tudta teljesíteni a 840 m3 /óra térfogatáramot a 12 bar nyomáson.

A 2 db szivattyúból és a szerelvényezésből 4 komplett szerelési egységet képeztünk, 1380 kg-os egységsúllyal. A szerelési egységeket „szárazon”, műhelykörnyezetben próbaszereltük és teszteltük. Ezek után szerelési egységekre bontottuk szét a berendezést, és szabadtéren, még mindig szárazon, búvárruhában begyakorolták az összeszerelést a búváraink. Mikor már „csukott szemmel” is jól ment a művelet, felmérték a telepítési területet. A vegyigyár hűtővizében a látótávolság cca. 50 cm, a rozsda, rozsdagátlók, korróziós inhibitorok, egyéb vegyszerek és mechanikai szennyezések miatt. A búvárok annyi könnyítést kaptak az organizációban, hogy 18 órával a beszállás előtt a trinátriumfoszfát, nátriumkarbonát és sósav beadagolást beszüntették (így is maradt egyéb vegyszer a vízben).

A telepítési hely 6,80 m mélységben, függőleges tengelyű, nagyteljesítményű oltóvíz szivattyúk – melyek ki voltak kapcsolva a szerelés idején – között volt kijelölve, és ezt szó szerint kell venni. A búvárok víz alatt író irónnal felrajzolták a szerelési egységek pontos helyét. Az oltóvíz szivattyúk ugyan ki voltak kapcsolva (emiatt 4 mobil fecskendő tartott tűzügyeletet), de a hűtővíz cirkuláltatását biztonsági okokból még csökkenteni sem lehetett, tehát a búvároknak 2-2,5 m/sec áramlásban kellett dolgozni.

A szerelési egységek helyreemelését (vagy inkább süllyesztését) részben emelődaruval, részben tömlők segítségével végeztük el.

A szerelési egységeket komplettre szereltük, majd egy újabb merülés alkalmával minden szerelési mozzanatot leellenőriztünk, mindkét alkalommal mozgó- és állóképes kamerás dokumentálást végeztünk. A következő víz alatti munkafázis a nyomáspróbák elvégzése volt – levegővel, hogy látni lehessen a tömítetlenséget.

A berendezés jelleggörbéjének kimérésére és a betervezett tesztek elvégzésére ezt követően került sor.

2. példa
A nagy múltú, és még nagyobb jövő előtt álló gyógyszergyár egyik gyártó telephelyén 4 db egy sorban elhelyezett 4x250 m3 térfogatú, félig földalatti beton tűzivíz medence szolgáltatja az oltóvizet. A tartályok egybenyitottak, de lehetőség van a szerelvényezés kiszakaszolására is. A létesítés az 1970-es évekre nyúlik vissza.
A Tűzőr Kft. végezte az időszakos ellenőrzést, és jelezte az üzemeltetőnek, hogy a tartályszerelvényezés a cca. 35 éves üzemeltetés alatt korrodált működése nem biztonságos. Az „élet” közbeszólt a javítások elrendelése előtt, mert a szerelvényezés teljes egészében működésképtelenné tette a tűzivíz forrást, ezáltal a telephely vízforrás nélkül maradt. A vízforrás pótlására a legjobb állapotban lévő betontartály szerelvényezését kültéri -2 °C-5 °C hőmérséklet mellett 1 nap alatt provizórikusan üzemképessé tettük búvártechnikával.
A víz alatt felmértük a csatlakozási, rögzítési pontokat, megterveztük, előgyártottuk a szerelvényezést, kiépítettük a következő tartályba, teszteltük, üzembe helyeztük a berendezést. A többi tartályt is hasonlóképpen vetettük generál felújítás alá.
A szerelési munka egy hete alatt sem maradt egy percre sem tűzivíz ellátás nélkül a telep!

A költségek az üzemeltető szerint rendkívül előnyösek voltak, gyakorlatilag a víz leeresztésének elhagyásából eredő költség megtakarítás fedezte a javítási díjöltséget. Az új szerelvényezés rozsdamentes anyagból készült, várhatóan néhány évtizedig nem lesz vele baj.

 

Megbízható tűzvédelem