Majd ha fagy 2: Január, február, itt a nyár!!!
Cikkünk első részében alapvetően a hagyományos száraz sprinkler rendszerek alkalmazhatóságáról és az ezzel kapcsolatos üzemeltetési feladatokról ejtettünk néhány szót, a téli üzemvitel szempontjából. Foglalkozzunk azonban most a korszerűbb, adott esetben nagyobb biztonságot nyújtó technikákkal. A beépített tűzoltó berendezések változatossága mind az oltóanyagok tekintetében, mind a működés és működtetés tekintetében, az eltelt néhány év alatt jelentősen megváltozott. Napjainkban már nem számít ritkaságnak, ha az oltórendszer eltér a megszokott, hazai szabályozás által is ismert típusoktól. Vegyük sorra, miként is fejlődtek a tűzvédelem fontos alkotóelemei, az oltórendszerek változatai.
A hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő, mindenki által ismert sprinkler rendszerek esetében a húsz évvel ezelőtti létesítések esetében kizárólag két változat, a nedves és a száraz sprinkler rendszer létezett. Jelenleg ezeknek a rendszereknek számtalan fajtája létezik, amelyekből néhány, a teljesség igénye nélkül: az elővezérelt száraz sprinkler rendszer, a vízköd oltórendszerek, a habbal oltó sprinklerek és a gázzal oltó berendezések.
A száraz sprinkler rendszereket nemcsak a fagyveszély miatt alkalmazzák, hanem azért is, mert a kettős vezérlésű sprinkler alkalmas arra, hogy a téves vezérlés/riasztás miatt ne kezdjen el működni a sprinkler berendezés. Ha egy száraz sprinkler fej fóliája (buborékja) szétpattan, a sprinklerfejen megnyíló furaton a préslevegő elszökik, és a nyomás lecsökken. A száraz riasztószelep, a száraz csővezeték-rendszerben bekövetkező nyomásesésre automatikusan, azonnal kinyit. De vajon mi történik, ha a villástargonca vagy ezer más ok miatt pattan el a fólia? A száraz riasztószelep teszi a dolgát, tehát akkor is kinyit, és a véletlenül megnyitott sprinklerfej permetez, vízkárt okozva, de az is lehet, hogy az így feltöltődött csővezeték-rendszer szét is fagy. Ennek a problémának a kiszűrésére jött létre az ún. kettős vezérlésű száraz sprinkler rendszer. Ennek a működési elve az, hogy a tűzjelzőnek is tűzjelzést kell adni és a védett térben lévő egyik sprinkler-fóliának is ezzel egyidőben el kell törni ahhoz, hogy kinyisson a kettős vezérlésű száraz szelep. Ez a technológia a vízkárra rendkívül érzékeny létesítményekben, pl. irattárakban is alkalmazásra került, és a megrendelők körében népszerű. Olyan automatikát is megvalósítottunk megrendelői igényre, amelynél a két jel beérkezése után még fél percig nem nyit ki a száraz kettős vezérlésű riasztószelep, és eddig a felelős személy intézkedhet az esetleges téves riasztás leállításról.
Ez a rendszer kétség kívül megoldja a téves riasztásból adódó káreseményt, azonban nem akadályozza meg, hogy a rendszer friss levegővel feltöltve a keletkező kondenzvíz miatt ne károsodjon.
A habanyagok karrierje a 40-es években kezdődött. A tendencia a víz drágulásával és hozzáférhetőségének csökkenésével a haboltás elterjedése felé mutat, mivel a tüzeket töredék mennyiségű folyadéktartalmú habbal el tudták oltani. A habbal oltó rendszerek esetében az oltóvízhez különböző arányban hozzáadagolt habképző anyaggal előállított haboldat további kedvező oltási tulajdonságokkal bír. Míg a hagyományos sprinkler rendszerek oltóanyaga, az oltóvíz alapvetően a hűtőhatásával az égésnek csupán egy komponensét – a hőmérsékletet – befolyásolja, addig a habbal oltó rendszerekben alkalmazott haboldat további égési paramétert is képes befolyásolni. Az égő, forró anyag felületén a vízpára kiszorítja, vagy felhígítja a levegőt, és így az oxigénkoncentrációt csökkenti (cca. 13,8 % O2 tartalom alatt nem ég a tűz 20 oC-os környezetben), valamint a habréteg rendkívül jó hőszigetelő képességével a tűz továbbterjedését szünteti meg.
A habképző anyagok egyre újabb generációi pedig megdöbbentő tűzoltási hatásfok javulást generálnak: pl. a filmképző anyagok a vízzel nem nedvesíthető anyagokat is nedvesítik, kettős tűzgátló filmet képeznek a folyadékokon, felületeken.
Vizsgáljuk meg, hogy a habbal oltó rendszereknél a fagyveszély hogyan és milyen formában jelentkezik.
A habképző anyagok alapvetően koncentrátumok, amelyek általában elviselik az akár -15°C hőmérsékletet is, különösebb minőségromlás nélkül. Nem ez a helyzet azonban a már bekevert, kész haboldattal. A haboldat – a gépkocsiknál ismert hűtőfolyadék keverékhez hasonlóan – fagytűrő képessége jelentősen függ a bekeverési aránytól, azonban ki kell jelentenünk, hogy a haboldat alapvetően nem fagytűrő.
A habbal oltó rendszerek tekintetében tehát elsősorban a rendszer típus határozza meg a hőmérséklet függését. Míg egy nedves (haboldattal feltöltött) habsprinkler rendszer a fagytűrés tekintetében nem sokban különbözik egy hagyományos vizes sprinklertől, addig egy könnyűhabbal oltó rendszer már üzemképes oltórendszert tud biztosítani a védendő létesítménynek, az egyéb szükséges feltételek megléte esetén.
A könnyűhabbal oltó rendszerek esetében a védendő – fagyveszélyes – területen üres, atmoszférikus nyomáson lévő “nyitott” csővezeték rendszerben a megfelelő kivitelezés esetén nem keletkezhet kondenz kicsapódás, hiszen a csővezetékben lévő levegő nem mozog, valamint folyamatosan azonos hőmérsékletű, mint a csővezeték, ezért a kicsapódáshoz szükséges hőmérséklet különbség nem jöhet létre. Természetesen a feltöltött rendszereket tartalmazó oltóközpontot – hasonlóan a száraz sprinkler rendszerekhez – itt is fűtött, fagyveszélytől mentes helyiségben kell elhelyezni. A karbantartás azonban ennek alapján az őszi szezonban azonos a nyári ellenőrzések alkalmával elvégzendő feladatokkal, “csupán” a fűtőtestek működőképességére kell még odafigyelni.
Természetesen meg kell említeni, hogy ma már léteznek különböző speciális adalékokkal létrehozott “fagytűrő” haboldatok is (pl. IFEX Instant rendszereknél). Ezek speciális kialakításuk miatt külön fejezetet érdemelnének, most legyen elég annyi, hogy – 40 °C környezeti hőmérsékletre is gyártottunk habbal oltó berendezést.
Nézzük meg a vízköd rendszerek esetében mi a helyzet. A vízköd tűzoltó rendszerek az utóbbi 10 évben nyertek széles körben teret a beépített oltóberendezések versenyében. Kevés víz, kis vízkár, három dimenziójú tüzek oltása, és még sorolhatnánk az előnyöket. Az eltelt néhány év alatt azonban bizonyossá vált, hogy léteznek korlátai, mind a védhető területek, mind az alkalmazhatóság tekintetében.
Annak érdekében, hogy a vízköd oltórendszerek alkalmazhatóságáról véleményt alkossunk, ismerni kell a működési mechanizmusát. A vízköd – függetlenül attól, hogy közép-, vagy nagynyomású rendszerről beszélünk – alapvetően néhány mikron méretű vízszemcse előállításával, egy gyakorlatilag közel 100%-os páratartalmú közeget állít elő, amely úgy fejti ki oltóhatását, hogy részben a kis szemcsék miatt a hűtőhatás jelentősen megnő, másrészt a pára csökkenti az égéshez felhasználható környezeti oxigéntartalmat. Mi szükséges tehát ahhoz, hogy fagypont alatti hőmérsékletű helyiségben vízköd oltórendszert tudjunk üzemeltetni? Természetesen adalék, hogy a vízköd előállításához szükséges víz ne fagyjon meg. Mik lehetnek ezek az adalékok? Attól függően, hogy mekkora “veszéllyel” azaz, milyen hideggel kell számolnunk a sóoldattól a haboldaton keresztül a koncentrált fagyálló anyagig bármi szóba jöhet, ami a víz fagyáspontját a lehető legkisebb értékre csökkenti. Természetesen itt is fontos szempont, akárcsak a sprinklerek esetében, hogy nedves – azaz üzemkész állapotban feltöltött – vagy száraz (levegővel feltöltött sprinkler illetve nyitott szórófejes) rendszerrel van-e dolgunk. Kategórikusan tehát nem jelenthetjük ki, hogy a vízköd tűzoltó rendszerek a 0°C alatti hőmérséklet esetében nem alkalmazhatóak.
A beépített porral oltó rendszerek hazánkban jelenleg nem képviselnek jelentős hányadot a beépített tűzoltó rendszerek palettáján, a por, mint oltóanyag elsősorban készülékek formájában van jelen. Ennek alapján – tapasztalat hiányában – inkább elméleti szinten lehet megközelíteni az alkalmazhatósági és üzemeltetési kérdéseket. Lássuk először is a használhatóságot a védendő területen fennálló fagyveszély esetén. A por, mint oltóanyag különböző vegyi anyagok kicsi, szilárd szemcsékből álló szilárd anyagok halmaza. A fagyveszélyes területeken az alkalmazhatóságát az biztosítja, hogy a vegyületek a tűz felületére juttatva a hő hatására kémiai úton hatnak, amely függetlenül a környezeti fagyveszélytől a tűz közvetlen környezetében biztosítják az oltást.
Kijelenthetjük tehát, hogy a porral oltó rendszerek alkalmazhatóak fagyveszélyes védendő területeken. Mi az, ami mégis befolyásolhatja a porral oltók működését? A látszat ellenére természetesen itt sem teljesen egyértelmű a helyzet. A porral oltók esetében a legnagyobb problémát az okozhatja, ha a hőmérséklet csökkenés okozta páralecsapódás miatt a por “összeáll”, és így képtelen a csővezetéken áthaladni, esetleg még a fúvókákon elakadó nagyobb összeállt “porcsomó” darabok még el is zárják az oltóanyag útját, ezzel működésképtelenné téve a rendszert. Hogyan oldható fel a probléma? Természetesen itt is, mint oly sok esetben a megfelelő, szakszerű tervezés, kivitelezés és karbantartás a megoldás. A kivitelezés során a portároló tartályban a bekészített por nedvességtartalmát minimálisra kell csökkenteni, valamint törekedni kell arra, hogy mind a por fölötti gázpárna, mind a hajtógáz nedvességtartalma minimális legyen.
A karbantartás során pedig biztosítani kell a por időszakonkénti “átmozgatását” a mindenkori működőképesség fenntartása érdekében.
Fagyveszély esetén tehát univerzális, minden szempontból alkalmasnak csak a gázzal oltó rendszer nevezhető? – vetődhet fel a kérdés az olvasóban. Sajnos távolról sem ilyen egyszerű a megoldás. Mint ahogy a porral oltó rendszereknél is említettük, a gázok is tartalmaznak valamilyen mértékben vizet. A garanciát vállaló, minősített rendszerek esetében ennek a veszélye minimális, hiszen a harmatpont akár -80°C is lehet, ami hazánkban igen ritka állapot. Mégis azt kell mondjuk, hogy a gázzal oltó rendszerek esetében sincs “rutin” megoldás. A gázzal oltó rendszerek méretezése során általában tömeg értékekre vonatkozó eredményeket kapunk. A méretező programokA tervező és a kivitelező felelőssége és kötelessége azonban a körültekintő tevékenység végzése. Az adott tömegű oltógáz
Mit? – Ki? – Hogyan?
Fel kell vetnünk néhány gondolatot az alkalmazott oltási technológiától függetlenül, az általános üzemeltetési és karbantartási feladatokról és ezek felelősségéről. Miért foglalkozunk ezzel a kérdéssel ilyen mélységig? Ez azért fontos, mert egy berendezés – egy rendszer – megfelelő körültekintéssel történő tervezése és kivitelezése még csak félsiker. Az elkészült a rendszert működőképes állapotban is kell tartani.
Ez a gépjárművek, fűtő és hűtő rendszerek tekintetében mindenki számára egyértelmű, a beépített tűzvédelmi rendszerek sokáig mégis “mostohagyerekként” voltak kezelve.
Mint az minden beépített tűzvédelmi rendszerrel foglalkozó szakember előtt (sőt, most már a hatóság szakszerű és hatékony felvilágosító munkájának köszönhetően az üzemeltetők számára is egyre inkább) ismert, a beépített tűzvédelmi rendszerek időszakos ellenőrzésére és tervezett megelőző karbantartására vonatkozóan kötelezettségeket ír elő a jelenlegi hazai szabályozás. Ez nem csak a rendszerekre vonatkozó kötelező érvényű előírásokat, hanem a szakemberek felkészültségét is definiálja.
Az elmúlt egy évtized tapasztalata alapján megállapítható, hogy ennek fontosságát egyre inkább belátják az Üzemeltetők. Míg néhány évvel ezelőtt csupán a nagy tűzvédelmi “technikai arzenált” üzemeltetők (pl. nehéz vegyipari és gyógyszergyártó nagyvállalatok) fordítottak különös gondot a berendezéseik megfelelő állapotára, a tendencia egyre inkább az, hogy ennek jelentőségét a “kis” berendezések üzemeltetői is figyelembe veszik és elismerik.
Miért fontos az, hogy a rendszerek folyamatos ellenőrzés alatt legyenek? Sokszor találkozunk az Üzemeltetők részéről azzal a gondolattal, hogy “Mitől romlana el az, ami sose működik?”. Ez a szemlélet nem ismeri azt a fogalmat, hogy korrózió, hogy anyag kifáradás, stb. Attól, hogy a beépített tűzoltó rendszerek külső szemlélő számára nem működnek, attól bizony még számtalan “esemény” történik, ami eredményezheti, hogy bizony az “állásban” is működésképtelenné válhatnak.
Érzékeltetendő azt, hogy milyen könnyű nem észrevenni a problémát, álljon itt két példa erre a gondolatra.
Az első észrevétlen, esetleg tavasszal tudatosuló probléma generálódás, amit a száraz sprinklereknél már felvetettünk. Az üzemeltető a préslevegő hálózatról üzemeltetett száraz sprinkler esetében nem rendelkezik információval a rendszer tömítettségéről. A friss, oxigénben és párában “dús” friss levegő észrevétlenül tölti meg a csővezetékrendszert kondenzvízzel, ahonnan csak egy lépés az elfagyás. Ez a történés általában tavasszal válik ismertté, amikor a fagydugók megszűnnek.
A másik példaként álljon itt egy tüzivíz ellátó rendszer több évig rejtve maradt problémája. A tüzivíz szivattyúkra az amerikai biztosítói előírások évenként jelleggörbe ellenőrző mérést ír elő. Nem véletlenül. A vízellátó rendszereknél a technológia részeiben víz van. A víz, mint tudjuk jelentős mennyiségű oxigént tartalmaz, ami vas alapú vezetékrendszerek és rendszer elemek esetében a korróziót okozó elem. Amennyiben a szivattyúk ellenőrző mérése nem történik meg rendszeres időközönként, esetleg pont a kritikus pillanatban, az oltáskor derül ki mindenki számára, hogy a tüzivíz szivattyú alkalmatlan a feladat ellátására, hiszen, hiányzik a “belseje”
Mint már említettük, az üzemeltetői szándék egyre inkább megvan. Nézzük hát a serpenyő másik oldalát, ami az egyensúlyhoz kell, a szakértelmet és lelkiismeretességet. Ahogy azt a vonatkozó jogszabályok előírják, a beépített tűzvédelmi rendszerek ellenőrzését és karbantartását (mint ahogy a tervezést és kivitelezést is) csak megfelelő jogosítványokkal rendelkező személyek végezhetik. A gondolatsor elején említett példát folytatva, a beépített tűzvédelmi rendszerek nem Trabantok, amit “sufni tuning” keretében lehet “bütykölni”.
A karbantartás legalább olyan szakértelmet, tapasztalatot és végül de nem utolsó sorban lelkiismeretességet igényel, akár a tervezés és kivitelezés.
Nem szabad tehát félvállról venni. A nem szakszerűen ellenőrzött, karbantartott rendszerek esetében soha nem lehet biztos az üzemeltető a berendezés működőképességében. Márpedig ha a beépített tűzoltó berendezés nem megfelelően működött, akkor a biztosító számára is tálcán nyújtják a megoldást a fizetés alóli kibújásra.
Aki nem tudja, nem érti és legfőképpen gátlás és lelkiismeret nélkül végzi a karbantartást, az fel sem fogja, mekkora felelősséget vesz a nyakába, hiszen mindig a “végén csattan az ostor”. Az üzemeltető számára pedig az olcsóbb lesz a drágább.